• Ön rendelkezik a magyar méhészek közül ma a legnagyobb politikai tisztséggel, parlamenti államtitkár. Szerencsére a Földművelésügyi Minisztériumban. Pontosabban szerencsénkre, hiszen mindig jól jön az ágazatnak, ha valaki közülünk, méhészek közül kormánytag lesz. Kérem, mutassa be magát, mint méhészt, a Méhészet olvasóinak.
– Már nagyapám is méhész volt. A méhek szeretetét tőle örököltem. Különös módon szerettette meg velem a méheket. Gyakran jártam ki a szüleimmel a tanyára, ahol lakott és méhészkedett. Egy alkalommal, nagyjából 6 éves lehettem, mézes kenyeret kaptam. Előtte azonban arra kért a nagyapám, köszönjem meg a méheknek az élelmet. -Hogy kell azt? – kérdeztem naivan. – Odasétálsz az egyik kaptárhoz, belenézel a kijárónyílásba és fújsz egy jó nagyot – válaszolta a nagyapám. Megtettem. Tódultak is kifelé a felbőszült méhek, én pedig szaladtam körbe-körbe a tanyán. Nagyapa pedig hahotázott. Akármilyen furcsán is hangzik, de ez az eset egy egész életen át tartó szerelem kezdete volt.
Későbbi meghatározó élményem, amikor egyetemistaként Mosonmagyaróvár belvárosában sétálgatva, megálltam egy újságosbódé előtt, és megpillantottam a Méhészet szaklapot. A nagyapám, a tanya, a méhes és a mézes kenyér jutott eszembe. A lapot megvásároltam, elolvastam és valahol legbelül azt éreztem, hogy én is méhész leszek. A szaklapban hirdettek egy aranykalászos méhész gazdatanfolyamot, amire azonnal jelentkeztem. Ekkortájt udvaroltam későbbi feleségemnek. Az édesapja egyszer megkérdezte tőlem, hogy mit szeretnék csinálni az életben.
Bevallottam, hogy nagyon érdekelnek a méhek és méhészkedni fogok. Erre felcsillant a szeme. Lelkendezve mesélte, hogy már jó ideje őt is foglalkoztatja a méhészkedés gondolata. Mindezt a felesége és a leánya is hallotta, akiktől ezt követően nem sokkal, egy piros masnival átkötött kaptárban méhcsaládokat kaptunk ajándékba. A sorsunk így megpecsételődött. Az apósommal ma is 150 méhcsaládot kezelünk 1/2 NB kaptárakban.
• Méhész-közéleti személyiséggel is találkozhattunk Önnel a múltban.
– Igen, hiszen az OMME Mosonmagyaróvári Szervezetét én alapítottam és elnöke is voltam évekig. Sokak által ismert történet játszódott le nálunk is. Amikor az állami támogatások megjelentek a méhészeti ágazatban, a méhészek szervezetlenek voltak. Sok helyütt az országban nem voltak helyi szervezetek, így nem juthattak hozzá a méhészek a támogatáshoz, mivel a jogosultság Méhészeti Terméktanács tagsághoz volt kötve. Ezért megszerveztem a helyi méhészegyesületet, mint az OMME helyi szervezetét. Emlékszem, az első alakuló ülésen még nagyon méregettek a környék nagy „méhészöregjei”. Magukban biztos azt gondolhatták, vajon mit akarhat itt ez a fiatalember, hiszen mi már akkor méhészkedtünk, amikor ő még meg sem született.
Ma már az egyik tanítványom az utódom az egyesület élén. Az ágazat több más szegmensét is kipróbáltam, hiszen méhészként mézfelvásárlással is foglalkoztam. Az Aranynektár Kft. részére vásároltam mézet, és kifejezetten hálás vagyok az életem eme szakaszáért. Sokat tanultam, mind emberi, mind az üzleti kapcsolatok terén.
Több méhészbarátságom is ebből az időszakból származik. Ez a periódus mindenképp meghatározó az életemben. Mint ahogyan az oktatás is. Aki valaha is tanított és átadta tudását az ifjabb generációnak, az pontosan tudja, mekkora örömöt jelent egy-egy találkozás az egykori tanítványokkal. Találkozni azokkal, akik sikeres, elismert szakemberekké váltak. A méhészet fakultációt Mosonmagyaróváron, a Nyugat-Magyarországi Egyetemen oktattam, ahol sok fiatalban kedvet ébresztettem a méhészet kipróbálásához. Számos tanítványom ma már a hazai méhészek népes táborát gyarapítja. Ha az életben csak ennyit tettem volna, már akkor is elégedett lehetnék.
• Mint mondta, ágazatunk sok szegmensét, részterületeit is kipróbálta már a múltban. Napjainkban újabb szemszögből vehet részt benne – politikusként.
– Ez valóban így van. Ám, az élet bárhová sodor, bármilyen kihívással kell szembenéznem, bármilyen feladatot kell ellátnom, én elsősorban méhész maradok és minden egyéb csak ezután következik. A jelenlegi megbízatásommal más lehetőségem nyílik a méhésztársadalom segítésére, hiszen miniszterhelyettesként még nagyobb a rálátásom az ágazatra. Érdeklődve figyelem azokat a lehetőségeket, amelyek a méhészet hasznára lehetnek.
Fontosnak tartom, hogy élő kapcsolatot alakítsunk ki az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel, így az ágazatot érintő kérdésekről közvetlenül értesülhetünk. A méhészet nagy kihívás előtt áll, és nekünk az a feladatunk, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk, a legjobb döntések szülessenek meg.
Hazánk abban a szerencsés helyzetben van, hogy jóval több mézet képes előállítani, mint amennyi az ország szükséglete, fogyasztása. Ez különösen nemzetgazdasági szempontból lényeges, mennyiségét tekintve Európában egyedülálló. Fontosnak tartom a hazai mézfogyasztás megduplázását, ez kiszámíthatóbbá tenné a mézpiacot. Sajnos az egész világon fogynak a méhcsaládok. Ez azért szomorú, mert a vad beporzást segítő rovarfaunák pusztulásával a méh lassanként egyszereplős tagjává válik ennek, az évmilliók során kialakult körforgásnak. Nekünk, embereknek felelősséget kell vállalnunk és óvnunk, védenünk kell a méheket.
• Mia legfontosabb üzenete számunkra, hogy Ön a földművelésügyi miniszter helyettese?
– Jómagam azt vallom, hogy a magyar akácméz világszínvonalú, egyedülálló, megkérdőjelezhetetlen minőségű. Egy ilyen mezőgazdasági termék termelői összefogással kedvezőbb piaci pozíciót is képes lenne kivívni magának. Jelenleg a 18 ezres hazai méhészközösség 18 ezer különböző érdekkörtjelent. Jóval eredményesebb lehetne a méhésztársadalom egy szorosabb együttműködés megvalósításával. A legfontosabb üzenetem éppen ezért az összefogás. A megoldást és a kiutat is ebben látom. A Földművelésügyi Minisztérium államtitkáraként ezért az a célom, hogy elősegítsem a közös munka, a partnerség, az együttműködés megvalósulását a méhészek között.
Bross Péter
