Változtassuk meg ezen tényezõk vagy kiváltó okok egyikét, vagy akár többet is, és lehetõvé válik a rajzás megelõzése, megfékezése vagy akár visszafordítása is.
Minél több méhegyedbõl áll egy méhcsalád, azaz minél erõsebb, annál nagyobb azon dolgozó méhek aránya, amelyek részt vesznek a nektár begyûjtésében, a lépek kiépítésében és a nektár mézzé alakításában. Tehát a nagyobb méhcsaládok méretükkel arányosan több mézet termelnek, mint a gyengébbek. Sajnos az erõsebb méhcsaládok hajlamosabbak a tavasszal történõ rajzásra is. A méhész számára így az a nagy kihívás, hogy a méztermelési idõszak kezdetére a maximumra növelje a méhcsalád méretét, ugyanakkor megakadályozza a rajzást. Szaporodási ösztön
Gondoljunk arra, hogy mielõtt a méhészek mesterségesen felosztották volna a kaptárakat, a méhcsalád számára az egyetlen módszer a szaporodásra a rajzás volt. A rajzás tehát mélyen gyökerezõ ösztönös viselkedésforma. És bármennyire is szeretnénk, nagyon valószínûtlen, hogy teljesen meg tudnánk akadályozni. Szerencsénkre a rajzás nem véletlenszerû esemény (1. ábra). A természetes szelekció könyörtelenül megbüntetni azokat a méhcsaládokat, ahol a rajzás megfelelõ felkészülés nélkül történik meg. A rajzás magas kockázati tényezõ a méhcsalád számára, amely az eredeti kaptár vagy a kirajzott méhek pusztulását is jelentheti, ha bármelyik méhcsalád nem képes megnövelni az egyedek számát a túléléshez szükséges mértékben a következõ téli idõszakra. A méhcsalád számára jobb, ha átgondolja a dolgot, és elhalasztja a kirajzást, ahelyett, hogy kockára tenne mindent, ha a körülmények nem kedvezõek. Nekünk azt kell megértenünk, hogyan dönti el a méhcsalád „elméje”, hogy mikor adottak azok a körülmények, amelyek elõsegítik mind az eredeti kaptár, mind a kirajzott méhek életben maradását. (…)
