0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Motoros lépszállító lift és automata etetõrendszer

A méhészeteket járva sokfajta ötletes külsõ itatót láttam már, a debreceni Ludányi-testvérek telephelyén ezúttal egy újabb jól mûködõ megoldásra bukkantam. A méhek közvetlenül a kijáróban állva tudnak vizet felszívni egy „itatósként" mûködõ ruhából, amelynek a két vége egy leszállóként is funkcionáló mûanyag tartályba ereszkedik. A méheknek csak az „orrukat kell kidugniuk" a biztonságot nyújtó kaptárból, nem dermednek le a hidegben és a befulladás lehetõsége is teljesen kizárt. De ne szaladjunk így elõre, kezdjük az elején!

 
Talán ott, hogy Ludányi István, mostani vendéglátóim édesapja 1952-ben kezdte a méhészkedést Debrecen melletti tanyáján a sógorától kapott egyetlen kis családdal. Csaknem fél évszázad méhek között eltöltött esztendõ után adta át a közben 80 családosra fejlesztett állományát gyerekeinek, Istvánnak és Jánosnak, akik addigra már a mesterséget mellette magas színvonalon kitanulták. A fiúk pár évig közösen gondozták az állományt, egészen addig, míg az idõsebbik (István) konténer vásárlására nem adta a fejét: a 72 családos Tolnai rendszerû tetszett meg neki. 2007-ben be is szerzett egyet, majd a betelepítés óta ki-ki a magáét kezeli, de szükség esetén továbbra is segítenek egymásnak és a telelõ telephely is közös maradt. Anyarácsot nem használ A melegépítményes, 18 NB-keretes konténerben István (1. kép) erõsségtõl függõen 5-8 keretre szûkíti télire a családokat, majd tavasszal fokozatosan úgy engedi hátra õket egy-egy léppel, ahogy azt a népesség szükségessé teszi. Anyarácsot nem használ, tapasztalata szerint ennél az elrendezésnél jól elkülönül a fiasítás és a mézkamra, a kijáró elöl kellõképpen helyhez köti az anyát. Akácig légfékes külsõ itatást alkalmaz a kijáróba építve, a víz fogyásából a család állapotára is tud következtetni kaptárbontás nélkül. A hagyományos pipás etetõtõl ez annyiban különbözik, hogy leveszi a mûanyag flakonok zárófedelét, vagyis nem a kupakra fúrt apró lyukakon érik el a méhek a vizet, hanem a fa itatóba mart kis mélyedést lepi el a folyadék. (…)
 
Forrás: