0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Megint az örök téma!

Legtöbbször azt halljuk meg, látjuk és érzékeljük, ami éppen nekünk megfelelő. Hajlamosak vagyunk fényezni magunkat, hinni azt, hogy a következetesek, a szorgalmasak, a hozzáértők és precízek mi vagyunk. A hibát általában mások követik el, hanyagságukkal, hozzá nem értésükkel. Egy példa alapján szeretném megvilágítani, hogy nem így van.

Az előbb kibontottam valamelyik méhészújságot a fóliából, bele is olvastam. Sok cikkben olvashatunk az atkáról. Harminc esztendeje tanulmányozom a méhészettel kapcsolatos cikkeket. A lényege az egésznek, hogy szinte minden évben majdnem ugyanazt, csak más íróktól és más csomagolásban találjuk. Az időszaknak megfelelő aktuális tennivalót és tényállást is leszögezik, hogy mézelhetett volna jobban is. Én már meguntam mindezeket. De talán így van ez jól, hiszen a szakma ezt kívánja, az ismétlés a tudás anyja. Nos, bennem azért vannak kételyek a sablonos, mindenki által hangoztatott és elfogadott dolgokkal szemben. A sok közül egyről szeretnék beszélni, visszafertőződésnek hívják. (…)
 

Forrás: