Beetettünk, ki-ki tudása, pénztárcája, no meg, nem utolsósorban meggyőződése szerint. A méhek azt a takarmányt tudják felhasználni tavaszig, amellyel elláttuk őket. Az utolsó etetésekkel még adhatunk nekik megelőző kezelés gyanánt csökkentett adagolású nozéma elleni szereket. Sokféle szerből lehet válogatni, sajnos, a Fumagillin megszüntetése, valamint a pro és kontra elhangzott vélemények, időnként oktalan hozzászólások eredményeként a méhészek többsége az ismert szereket gyanakvással, az újakat idegenkedve fogadja, igyekszik ezek használatát mellőzni. Pedig mi is eszünk megelőző gyógyszereket…
Az augusztusban kezdett atkairtás után 1-2 hét szünetet tartva, szeptember közepén-végén még védekeztünk az atka ellen. Ekkor már jól használható a Furetto, vagy a hasonló készülékek, azonban ekkor is ellenőriznünk kell az atkahullást, nehogy később meglepetés érjen bennünket. Október közepén az amitráz használatát fejezzük be. Az atkakérdés kapcsán fellapoztam a monitoring kiadványokat. Több helyen le van írva, hogy az amitráz túladagolása a nozéma megjelenésének veszélyével jár. Látható olyan fotó, ahol a kaptár homlokfalát teljesen bepiszkította a méhek nozémás ürüléke. Az atka elleni védekezés hatása sokszor nem múlik el nyomtalanul, a vegyszerek mellékhatása a nozéma tavaszi megjelenése, különösen nem megfelelő adagolás mellett. Az is szerepel az értekezésekben, hogy a piretroidok (fluvalinát hatóanyagú szerek, mint a Klartán, Mavrik, Talita) felhalmozódnak a viaszban. Ennek nyomát majd a következő években, meszes hullák képében láthatjuk meg.
Sokszor elhangzik a nyomtatott sajtóban és idevágó előadásokon a vándoratkák kérdése. A rablással persze a méhek hazavisznek atkákat, viszont az október elején hulló atkalétszám általában meglepően magas, nem egy-két atka esik a tálcára. Még akkor is gyakori ez, ha jól végeztük az augusztusi atkairtást. Sokat gondolkodtam azon, hogyan lehet, hogy szeptember végén, október elején egy kezelés után 150 családból 40 megfigyelt tálcában 50-100 atka, esetenként több is lehullik olyankor, amikor szeptember elejére az atkahullás 5 alá csökkent. Ezt a szakmailag képzett, szavahihető, magas tudásszintű előadók, növényvédő mérnökök, állatorvosok a vándoratkával magyarázzák. De hol van ennyi vándoratka? Lakókörnyezetemben én is majd minden évben hallok atka miatti családpusztulásokról egy-két méhésznél. Ha minden nagyobb állományban megszaporodik az atkák mennyisége a gyérítés után, akkor nem lehet, hogy a néhány 5-10 családos, feltételezhetően hanyagul, vagy kellő hozzáértés nélkül kezelt állomány a környék összes állományát ellátja atkával. Akkor azt kell valószínűsítenünk, hogy a nagyobb állományok jelentős hányadát is rosszul kezelik! Ezt addig hihetetlennek tartottam, amíg 100 családos ismerősömet kérdezve, azt mondta, nem ellenőrzi az atkahullást, mert nem az a lényeg, mennyi hullik, hanem, hogy mennyi marad, azt meg úgysem tudjuk. Úgy vélem, ez olyasmi, mint zsákutcában bekötött szemmel végigrohanni.
A hideg beálltával kevesebb mozgást látunk a kijáróban. Ideje feltenni az egérrácsokat. Célszerűen anyarácsot használhatunk, ezen csak a dolgozó méhecske fér át, de bármilyen perforált lemez megfelel, arra kell ügyelni, hogy az egérnél kisebb rágcsálók is vannak, a cickányokat is ki kell rekeszteni. Ekkor a kijárónyílást már a téli méretre szűkítettük, méhekkel takart lép-utcánként 1 négyzetcentiméterre. A rácsok felrakásánál ügyeljünk, nehogy a 10 mm-es szélességű kijárót, vízszintesen megfelezve, bezárjuk a méheket. Az anyarácsok felhelyezése után még ellenőriznünk kell, nem zártunk-e be hívatlan vendéget. Sokan használnak 6-7 mm széles kijárónyílást, ezen a rágcsálók nem jutnak be, még nyáron a herék is laposkúszásban közlekednek rajta, itt nem szükséges rácsot felrakni.
Ahogy csökken a nappali (és az éjszakai) hőmérséklet, egyre rövidebb ideig tudunk a kaptárba nyúlni. Miként tavasszal, most is gyorsan kell dolgoznunk. Elvben ekkor már nincs sok dolgunk, a családnak felülről nézve zárt egységet kell mutatnia, mindössze a kaptárfenékre lerágott vegyszeres csík maradványait kell kiszedni, ezek ne maradjanak a kaptárban, növelnék a rezisztencia kialakulásának esélyét. Ahogy a moly anyuka mondja a kis molyoknak: aki nem eszik a naftalinból, nem kap a hermelinből. Emellett még ellenőriznünk kell a középső lépet, maradt-e elég mézkoszorú. Ha nem, vegyük ki, mert ha kiürül, a családot a leghidegebb időszakban, vagy a fiasítás megindulásakor választja ketté és ez végzetes lehet. Ha a család népessége elbírja, toljuk össze a keretsort, népes családnál függesszünk be egy mézes keretet. Ne legyen talpig tele, pláne ne teljesen fedett, mert ez is elválasztja őket. A lép alsó harmadában kellenek az üres sejtek, ahová be tudnak bújni a méhek.
Állományomban az elmúlt 25 évben két eset volt, amikor egy-egy családot csendes rablással kirámoltak a többiek. Mellékállású méhészként nem tudok minden nap mellettük lenni, mire hétvégén észleltem, a család egy kanál élelem nélkül, zúgva-sírva könyörgött élelemért. Az egyik október 10-e körül derült ki, ezeket melegített sziruppal etettem újra, az anya megvolt, a család népes volt, a következő évben termelő család lett, további probléma nélkül. A másik egy kisebb tartalékcsalád volt, ez már október legvégén, a hideg tél elején történt, ezeket zárt helyre vittem, néhány mézes keretet adtam nekik és télen légfékes, apró lyukú etetőben akácmézzel tápláltam őket, ezen húzták ki tavaszig, ekkor az anyát felhasználtam, majd nyáron lecseréltem.
Vitathatatlanul ősz van, a tavalyi enyhe után várhatóan hidegebb tél lesz. A méhek takarását én novemberben szoktam elvégezni, de tudom, sokan októberben takarnak. A jó takarás könnyen kezelhető, meleget tart, de valamennyi légmozgást megenged a páralecsapódás megakadályozására. Rakodó-kaptárakban a kijáró felől 1-2 cm szélességű rést hagyva ez teljesül. Fekvőben a takarás sarkán hagyhatunk szellőzőrést. Én kartonpapírral takarok, két rétegben, fölé fóliatakarást helyezek. Nagy légterű kaptárban fontos az oldalsó takarás, 9-10 keretes rakodókaptárakban erre nincs sem lehetőség, sem szükség. Hungarocell kaptárakban gyárilag megoldott a hőszigetelés, konténerekben pedig késő ősszel bezárhatjuk a kijárót, a méhek a belső, melegebb térből tudnak lélegezni, ha nincs fiasí-tás és nincs szükségük vízre. Novemberben még következik az atka elleni zárókezelés és utána nyugodtan nézhetünk a tél elé.
Sápi László
