Az utóbbi évek megmutatták, milyen sérülékeny a korai, rövid főhordású akác időszak. Az éghajlatváltozás egy mezőgazdasági ágazatot alakít át gyökeresen. Ilyen viszonyok mellett a gazdálkodást úgy kell alakítani, hogy a napraforgóvirágzás egyedül is nyereséget legyen képes termelni az intenzív vándorméhészetekben, a többi növényünk mézelése eléggé kiszámíthatatlan. A megnövelt állományok megnövekedett költségei akácbevétel nélkül tönkretehetik a sok-sok évi szorgalmas munkával kialakított méhészetek anyagi alapjait. Talán országos szinten meg kellene vizsgálni a rajok külföldi értékesítésének lehetőségeit. Persze a fajtakérdés miatt ez nem olyan egyszerű.
A szaporítási időszak nálunk már májusban elkezdődik és június végéig eltart. A mézelvétel során a fészek egysége megbomlik, bekerülhetnek olyan lépek, amelyek akadályozzák a fiasítás továbbterjedését, leszorítják az anyát. Az utolsó pergetésnél erre oda kell figyelni, majd a pergetést követően újra át kell vizsgálni az egész állományt, összerendezni a fészket, fiasításra alkalmas lépek-kel kiegészítve. Ez az alapja a nagy tömegű fiasításnak és ez lesz az alapja a szaporításhoz és a napraforgó-virágzás majdani kihasználásához szükséges nagy méhtömeg előállításának.
A méhek természetes szaporodási módja a rajzás. A méhészek igyekeznek ezt megelőzni, hiszen a rajzási lázban a méhek nem gyűjtenek. A bölcsők lerombolása nagyobb méhészetekben nem kivitelezhető, a pergetések időzítésével egységes állománynál jól kézben lehet tartani a termelésünket hátráltató, sok családra kiterjedő rajzási hullámot. Időben beavatkozva, mesterségesen hozhatunk létre műrajokat. Söpört rajt 2-2,5 kg-nyi méhből készítsünk, virágporos, mézes lépekre öntve hamar termelésbe állíthatók. Műlépre rakva, azokat hordásos időszakban, vagy etetés mellett kicsit több idő alatt építik ki, így viszont a lépekkel nem vihetünk át fertőzést. Fekvőkaptáras méhészetekben az értékesített méhek lakásaiba, új kaptárak beállításával, vagy egészkeretes rajládákba készíthetünk új családokat. Ezeknek jellemzően petéző anyát kell beadni, az akác közben lementett rajbölcsőkből kikelt, bepárzott anyák rövid idő alatt termelő állapotba hozzák a családot, kis erősítéssel napraforgóra teljes értékű családdá fejlődnek.
A 24-es kaptárakban jól alkalmazható a családmegosztásos módszer. Akác után szabadon kell engedni az anyát, visszarakni középre a választódeszkát és az anyátlan oldalt beanyásítani. Ügyeljünk a választódeszka tömítettségére, bosszúságot tud okozni egy pici rés, amelyen a méhek összejárnak. Talán későn írom le, de idekívánkozik, hogy 24-es kaptárjaimban akác végén két oldalra, szélre rendeztem a fészket, a választódeszka mellé mindkét oldalra két-két szűzlépet tettem, így a méhek nem ölték le egyik anyát sem, a hazaköltözés utáni hétvégén pedig ellenőrizve a választódeszkát, az esetleges réseket eltömítettem.
Egycsaládos kaptárakból az anya kikeresése után a fiasítás és a népesség egy részének elvételével készíthetünk böngészett rajokat, kis családokat. Ne gyengítsük le túlságosan a termelő családokat, ma már rövid tenyészidejű napraforgófajták vannak, amelyek eleje június közepe után már nyílni kezd.
Rakodókaptárakban a szaporítás a legegyszerűbb, a pergetés után a méhanya általában a fészek fölötti keretsort még bepetézi, ennek elvételével új család alapítható. Petéző anya híján fedett bölcsővel anyásíthatunk, ennek elfogadási aránya általában jó, közel áll a méhek természetes viselkedéséhez. A létrehozott új családokat célszerű másik telephelyre, megfelelő távolságra szállítani, ennek híján a kijáró méhek visszarepülnek, a népesség kialakításánál ezt is figyelembe kell venni.
A kialakított családokat lássuk el élelemmel. Akác után szerencsésebb körzetekben találhatnak a méhészek virágzó fűszer- vagy takarmánynövénytáblákat, vándorolhatnak gyalogakácra, selyemfűre. Azért azt tudomásul kell venni, hogy a napraforgó kezdetéig a mai magyarországi hatalmas méhállománynak szűkös a méhlegelő.
„Hála” a földalapú támogatásoknak, a legelőket, árokpartokat sok éve kaszálják, „hála” a közmunka-programnak, a cserjék egy részét földig kiirtották, eltelik pár év, mire újra adnak nektárt és virágport. A természetvédők egy józanabb része észlelte, hogy a cserjések kiverésével, élőhely híján, eltűntek a fészkelő madarak. Én a magam szerény lehetőségeivel az újság hasábjain ennyiben tudok segítségért kiáltani. Mondjuk el a piacon a városlakóknak, a forrás mellett a turistáknak, a gazdakörben a mezőgazdálkodóknak, mondják el a vadászoknak, a falugazdáknak, a helyi politikusoknak. Mondják el az ismerős újságíróknak. Egyszer csak meghallja valaki és talán valamikor sikerül megállítani ezt az esztelen pusztítást. A június még kitűnően alkalmas anyanevelésre. Akik a májusi termelési időszakban nem tudtak ezzel foglalkozni, most azoknak is nyílik erre lehetőségük.
Nevelhetünk anyákat álcaáthelyezéssel, lépszalagos módszerrel, Jenter-készülékkel, számtalan megoldás létezik. A lényeg, hogy a dajkacsalád jó népes, zömében fiatal egyedekből álló család legyen és az anyanevelés során végig etessünk. Az anyaneveléshez jó genetikai tulajdonságú szaporítóanyagot használjunk, válogatott, szelektált, jó gyűjtő és erős tisztogatási hajlamú családoktól, jól petéző, mérsékelten rajzó hajlamú anyáktól. Használjunk anyátlan elfogadó, majd anyás dajkacsaládot. A bölcsőket kelés előtt helyezzük át kis-pároztatókba, megfelelő meny-nyiségű népességgel. Ne sajnáljuk a családoktól elvenni a 2-3 merőkanálnyi méhet, aki nem nevel anyát nagy tételben, eladásra, annak nem jelent nagy terhet a pároztatókba felhasznált méhek hiánya. A pároztatóban kikelt, bepárzott anyát a pároz-tató betétjével együtt újságpapírba burkolva beadhatjuk az anyátlan családnak, ezt csak akkor nem fogadják el, ha mégis van a kaptárban anya, amit nem találtunk meg, vagy ha álanyás a család. Az álanyás családdal nem érdemes veszkődni, ki kell rázni.
Az anyák cseréjére, pótlására vásárolhatunk anyákat anyanevelőktől, ez alkalmas a vérfrissítésre is, néhány évente érdemes távolabbi területről néhány új anyát beszerezni, támogatás igénylésével az ár fele visszatérül. Ezeket zárkában adjuk be, a kísérő méheket nem szükséges kiengedni, az anyátlan családok egy napi szoktatás után általában elfogadják az új anyát.
A terjedelem miatt már csak röviden írok az akác utáni fiasításmentes időszakban elvégezhető atkairtásról, bár sok méhész nem végez ilyet. Ha ősszel jól fejeztük be az atka elleni védekezést, napraforgó végéig nem szaporodik el az atka kezelhetetlen mértékig. Vegyük figyelembe, hogy a családok megosztásával, fias lépek kiemelésével az atkák egy részét is elvesszük a családtól, az erősítésre szánt, beadott fias kerettel pedig koncentráljuk, növeljük a család atkanépességét.
Sápi László
