Nem biztos, hogy el kellene vetni őseink természeteshez közeli kasos méhészkedési módszerét. Talán így összegezhetők azok a hevenyészett gondolatok, amelyeket olvasóink egy éve, a Méhészet 2011. évi 2. és 3. számának 4. oldalán felvetettek. A kasos méhészkedést azóta is említette szakcikkében néhány szerzőnk, ám a téma még elméletileg sem keltett nagyobb érdeklődést. a következőkben közöljük méhésztársunk „Gedde kasos" fejtegetését.
A méhészet világában világszerte változás zajlik. A száz éve egyeduralkodó keretes kaptáras méhészkedés válságban van. A költségei nőnek, a méhcsaládok egyre több betegséggel küszködnek, a hatékony hagyományos gyógyszerek használatát az állategészségügyi hatóságok betiltják. A méhészeti termékek minőségét mind szigorúbb és érzékenyebb laboratóriumi mérésekkel ellenőrzik.
A keretes kaptáras méhészkedés monopóliuma még nem ért véget, de sokan keresnek új utakat. Az elmúlt évtizedekben az ökológiai szemlélet a mezőgazdálkodásban is kezd elterjedni. A bioméhészkedésnek számos változata, irányzata alakult ki és működik több-kevesebb sikerrel.
Kaptárviták kora
A méhészet technológiáját alfától az ómegáig meghatározza a méhlakás felépítése, milyensége. A 19-20. században a szakmán belül a leghevesebb viták, késhegyre menő szakmai küzdelmek a kaptárviták voltak. Az egyeduralkodó keretes kaptár mellett másfajta méhlakásokra is vannak próbálkozások. Az 1940-es években egy francia pap, Warré abbé (Émile Warré, 1857–1951) elvetette a teljes zárt keret alkalmazását és olcsón elkészíthető nyolclépes, felsőléces rakodókaptárt épített. Mára már sok híve van ennek a „mezítlábas" (tehát kis tőkével induló) méhészeknek szánt kaptártípusnak az angolszász és a francia nyelvterületen, elsősorban a bioméhészek körében.
Dr. Maurice Smith Kenyában az 1970-es évek elején készítette el a mi régi mosóteknőnkhöz hasonlítható formájú TBH (top bar hive) kaptárát. Ő a szegénységgel küzdő afrikai emberek számára afféle háztáji gazdálkodási eszköznek szánta kaptárát, ám több lett belőle. Ma már több ezer méhész használja és nemzetközi mozgalom terjeszti elsősorban a legszegényebb országokban, de érdekes módon az organikus méhészet hívei az USAban és Kanadában, valamint a Brit-szigeteken is előszeretettel alkalmazzák. Ebben a méhlakásban a lépek nem rakodó rendszerben, hanem a mi fekvő NB rendszerünkhöz hasonlóan, horizontálisan függeszkednek. A lépek szabadépítésűek, 35- 38 cm széles háromszög keresztmetszetű léceken függenek.
A lépek lefelé keskenyedő trapéz alakúak, oldal és alsó lécük nincs. A TBH indítása rajjal történik, a háromszög keresztmetszetű felső léc pontos építési irányt ad a méhek építőfürtjének, így a lépek szép párhuzamosan épülnek, a méhcsalád fejlődésének igénye szerint. A méhész számára a méhcsalád a TBH-ban nyitott könyv, a lépek egyenként kezelhetők. A méhcsalád fokozatosan foglalja el a neki készített méhlakást. Bár a TBH-ban a méhcsalád jól áttekinthető, de kezelése körülményes – különösen a méz szüretelése –, lassú, ezért üzemi méhészetre nem igazán alkalmas.
A TBH-t angol nevezéktan szerint horizontális top bar kaptárnak nevezzük. Warré abbé kaptára és az általam 2008- ban felelevenített rakodókasos technológia vertikális top bar. A horizontális top bar-ral szemben a vertikális top bar-ok alkalmasak hobbi és az üzemi méhészetben egyaránt. A rakodókasos méhészkedés nem az 1900-as évek elején kihalt hagyományos paraszti élethez kötött kasos méhészkedés egyenes folytatása.
21. századi rakodókas
A rakodókasos méhészkedés a 16. századi alapokhoz tér vissza, de azt az elmúlt két évszázad tudományos eredményeivel ötvözi. Joggal nevezhető tehát egy igazi 21. századi komplett méhészeti termelési rendszernek.
A méhészkedést keretes kaptárral kezdtem és a Magyarországon ismert legtöbb lépmérettel dolgoztam. Azt tapasztaltam, hogy minél kisebb a lépméret, annál több beavatkozás kell a termelésre érett méh család fejlesztéséhez és fenntartásához, mert az anya petézési ösztönének gátja a keret. Minél nagyobb a lépméret, annál nagyobb létszámú méhcsalád alakul ki, és nő a termelés biztonsága. A legnagyobb lép – amivel dolgoztam – dupla Hunor méretű volt. Szerettem ezzel a lépmérettel dolgozni, de megtapasztaltam a nagy lép hátrányát is: fajtamézet nagyon nehéz vele előállítani.
Átolvastam a számomra elérhető szakirodalmat, különösen a kaptártörténetet. Kerestem olyan megoldást, amiben a fajtaméz előállítása lehetséges, ugyanakkor az anya szinte korlátlanul kiélheti petézési ösztönét. Sorra elvetettem a keretes megoldásokat, újraolvastam Ambrózy báró, Sőtér Kálmán, Örösi Pál Zoltán, Nikovitz Antal könyvét, számos kisebb méhészeti munkát, a magyar szakfolyóiratokat.
Gedde köpüje
Mígnem kezembe került egy könyvritkaság, John Gedde Angliai méheskert című munkája. Meghökkentett szemléletének korszerűsége és az ott ismertetett rakodókas egyszerűsége, nyilvánvaló használhatósága. Eldöntöttem, hogy kipróbálom Gedde köpűjét. Többféle gyűrűmagassággal, átmérővel, hat- és nyolcszögletes változatban készíttettem el. A hatszögletes változat legyártása egyszerűbb volt (1. kép), mint a nyolcszögletesé. A gyűrű magasságánál fontos volt, hogy a lépek vándorlás közben ne szakadjanak le (2. kép). A gyűrű szélességénél arra figyeltem, hogy a szélső lépek a dajkaméhek számára a fészekben is élelemtartalékot adjanak.
A rakodókas gyakorlati kipróbálása során rengeteg előnyre fény derült, és nyugodtan leírhatom, hogy a kasos és a keretes méhészkedés tapasztalataiból, valamint a méhészeti szaktudományos ismeretek ötvözéséből megszületett egy vadonatúj méhészeti technológia (3. kép). Ebben egyesül a kasos méhészet egyszerűsége, a keretes méhészet alapossága és a rakodó kaptár rugalmassága. A rakodókas eszközei egyszerűek, a korszerű méhészeti ismeretek alapján pedig könnyebb lehet a méhészek munkája.
Csuja László – Geddekas
Gödöllő
